Horror

 

Az emberek mindig is szerettek megborzongani, félni a moziban. Ezt a filmipar is hamar felfedezte, ezért megalkották a horror műfajt.

http://users2.ml.mindenkilapja.hu/users/danielphoenix/uploads/horror-011.jpg

Egy kis műveltség:

-A szó eredete:A latin eredetű angol szó jelentése iszonyat, rémület.

-Bemutatás:

A horror különálló műfaj, aminek semmi köze sincs a háborúk vagy természeti katasztrófák borzalmaihoz (lásd még: katasztrófafilm). Habár ezek önmagukban jelentenek szörnyűséges dolgokat, irodalmi értelemben nincs kapcsolatuk a horror műfajával és témáival.

A horror célja, az emberi félelemmel való játék, a félelemkeltés. Fontos tulajdonsága, hogy mint irodalmi műfaj, az olvasó önmaga is belemegy ebbe a játékba, miközben végig tudja, hogy félelme csupán a képzelet szülötte és így alaptalan. A horrornak nem célja semmilyen erkölcsi tanulság elérése, pusztán a borzongással keltett szórakoztatás. Ebből a szempontból a horror igen eltér a klasszikus irodalmi műfajoktól, mint például a drámától.

-A műfaj rövid története:

A horror viszonylag új keletű műfaj, ami először a 18. században kezdett megjelenni. Előfutára az angol gótikus regény, a német Schauer-roman és a francia roman noir volt. Habár bizonyos formában a tizennyolcadik század előtt is létezett már a horror műfaja, modern alakjában és témáival akkortájt jelent csak meg.

A modern horror alapvetően szakított a gótikus regényekkel. Ezekben a sötét oldalnak nem szerepel világos ellenpárja és a gonosz erőket nem ellensúlyozza egy hasonló hatalmú . A horror a visszavonhatatlansága és megmásíthatatlansága miatt lesz alapvető és elemi. A főhősöknek egyedül kell szembenézni a borzalmakkal és gyakran csak esélytelen áldozatok lesznek belőlük. A történet végét általában nem zárja megnyugtató lezárás, győzelem vagy happy end. Az olvasóban megmarad a történet által keltett feszültség. Mivel a történet szereplői sem igazi hősök, ezért bukásuk sem jár együtt tragédiával vagy katarzissal, bár maga a téma lehet tragikus.

És most készűljetek!Vigyázat,ha már egyszer belekezdtél nincs megállás!

 

Néhány Történet:

 

Voltatok már éjszaka temetőbe? Ugye nem sokan.Azok tették jól akik elkerülték a sötét látogatást.Néhányan úgy döntöttek, kimennek a temetőbe pontban éjfélkor. Ott sétálgattak a sírok köztt, minden nyugodt volt és csendes. Csak néha egy-egy kutya vonyított bele az éjszakába. De hirtelen olyan korom sötét lett a temető mindha fekete kendőt terítettek volna le rá.Már a holdat meg  a csillagokat sem lehetett látni. A mécsesek és gyertyák is kialudtak. A srácok nagyon megijedtek, rögtön haza akartak menni. Ahogy a temető kapujához rohantak, észrevették, hogy a régi gondozatlan sírokból, oszlásnak indult hullák másznak elő. A szemük vérben forgott, fogaik rohadak és hegyesek voltak. Tele emberi hússal. Hörgő hangokat adtak ki. Rengetegen voltak, legalább 200-an. A fiatalok felé indultak. A gyerekek, sikoltozva szaladtak az élőhalottak elől. De hiába, mindegyiket elkapták. Kivéve egyett. Aki nekem elmesélte. A többieket a szó szóros értelmében a szörnyek cafatokra tépték és megették. Az egyik még élt mikor a gonosz élőhalott hatalmas fogaival kiharapott belőle egy nagy darab húst. Pont a hasából, a belei csak úgy lógtak a semmibe. A többiekre is ez a sors várt. Aki nekem elmesélte ezt a történetett. Azóta nos meghallt. Felkötötte magát. A halottakat másnap délután találták meg, jobban mondva csak a maradványaikat. Belek, vér, csonthalom, haj, stb. A Sírok pedig háborítatlanul voltak eredeti helyükön.

MA ÉJFÉLKOR ISMÉT MEGTÖRTÉNIK, UGYE TE IS OTT LESZEL!!!!!!!!

 

Elektra

1700-as évek elején járt az idő Elektra ekkor volt 13 éves. Szép volt aranyos, kedves,figyelmes őt mindenki szerette.
De csak addig  míg 1765-ben ki  nem kellet végezni. Ugyanis Elektrát megszállta az ördög!

1764-ben Elektra hazafelé tartott az iskolából mikor meglátott maga előtt egy furcsa árnyékot. Nem ijedt meg de furcsálta mert abban az utcában nem volt senki vele. Ment tovább de aztán megint meglátta azt az árnyékot, ekkor már megijedt és megfordult,de megint nem látott semmit. Nyugtatgatta magát hogy ezt csak képzeli és biztos csak kimerült . Ekkor már elérte az utca sarkán levő katolikus templomot! Ekkor eszébe jutott hogy a szülei a templomba mentek ,el is indult a templom kapuja felé remélve hogy szülei körében biztonságban érzi magát. Gondolta nem maradnak sokáig  és valószínű hogy csak a pap és a szülei vannak ott. Tehát ment a kapu felé. Borzalmas sikolyokra lett figyelmes és hogy a pap ezt kiabálja: - Távozz eme Szent helyről menj vissza oda ahonnan jöttél! De mire Elektra benyitott  már nem látott senkit! Korom sötét volt a templomban. Ebben a minutumban hirtelen az összes gyertya égni kezdett. Meglátta a földön az apját és anyját vérbe fagyva. A leány szeméből könnycseppek gördültek és patakokban folytak!Egy éles hangot hallott s a pap a vállára tette a kezét. Ezt mondá neki: Ne félj gyermekem szüleid egy jobb helyre mentek ! Jer velem és nem esik bántódásod! Elektra fejében zakatoltak a gondolatok, nem tudta mi történt nem tudta mi tévő legyen csak azt tudta hogy a pap, akit oly jól ismert nem olyan mint volt. Hófehér ősz haja véres volt szeme vérben úszott szája körül peregtek a vörös cseppek!Íme a papot megszállta az ördög! A kis  Eli (Elektra) megfogta az új anyukája kezét és elment vele!Hazavitte a leányt ,s azóta eltelt fél év! Elektra elérte a 14 éves kort a pap  is nagyon megszerette a kis Elit!  Az nap a pap úgy döntött hogy eljött a búcsúzkodás ideje! Leültette egy székre s ezt mondta a leánynak:eljött az idő kincsem !Nekem végem de az ,,örökségem'' neked át adom! Eli bólintott és könnybe borult arccal lesújtotta fejét, bekötötte a szemét s lekötötte a kezét. Ekkor előjött az apja eredeti énje! Hirtelen borzalmas hideg csapta meg Eli arcát,de nem ijedt meg ám amikor meghallotta a borzalmas hangot amely eddig vigyázott rá kezdett nyughatatlan lenni....az a hang amely a mesét olvasta neki és énekelte az altatódalt....-Ó Jaj Eli! Megszálta az ördög! levette szeméről a fedőt és megpillantotta a papot aki nagyon öreg volt és abban a pillanatban meg is hallt. Egyedül maradt a világon. Mérges lett széttépte a ruháit,összekarmolta az arcát magyarán mondva megháborodott! Az emberek őt őrültnek tekintették s mivel veszélyesnek hitték ugy döntöttek ki kell őt végezni!Elektrát mártír halálra ítélték! De előtte elátkozta a jelen levőket!Megmondta nekik hogy vissza jön még és akkor elhozza a világnak a végét !Az emberek nem hittek neki és kivégezték!Eli halála nem fejeződött teljesen be eltemették de az emberek mégis úgy érzik hogy mindig mindenütt jelen van!És apróbb jeleit  be is mutatja hogy ő bizony létezik és vár hogy el jöjjön az ő ideje!

A Tükör

Volt egyszer 4 lány akik nagyon jó barátnők voltak. Amy, Susan, Hayley és Britney minden hova együtt mentek és mindent együtt csináltak. Hallottak ők is a tükör legendájáról.
Természetesen nem hitték el hiszen mindenki beszélt mindenféle hülyeségről! Főleg a pasik szerettek előszeretettel ijesztgetni mindenkit.
Egyik nap megbeszélte a 4 barátnő,hogy nézzenek utána ennek a tükör legendának és ijesszék jól meg a pasikat amiért folyton szórakoznak velük! Össze is gyűltek egy péntek délutánon Hayley-nél. A neten találtak is jó hosszú sztorikat a tükörről, az eredetéről, átkáról és minden egyébről. Britney elkezdte hangosan olvasni a történetet.
Minden az 1700-as években kezdődött mikor is élt egy boszorkány aki megátkozott egy szerelmespárt mert nem lehetett övé a szerelme és bezárta őket a tükörbe.
Minden boldog embert elakart átkozni,de nem sikerült mert minden erejét arra használta fel, hogy a 2 szerelmest a tükörbe zárja örökre! Ekkor minden ereje elszállt és hírtelen semmivé foszlott szét. Azt beszélik, hogy még mindig lehet hallani a boszorkány nevetését és a  szerelmes pár segélykérő kiáltását.
Ez ostobaság !!! - kiáltott fel Amy! Az egész egy nagy marhaság én nem hiszek az ilyenekben mondta kicsit mérgesen félbeszakítva Britney-t az olvasásban.
Nyugi- nyugtatta barátnőjét Susan. Nem kell ilyen hülyeségeken felkapni a vizet!
Majd egymásra néztek. Egyikük sem értette Amy viselkedését.
Britney folytatta az olvasást. Mindez a nagy Dead Castle-ben történt, ami nem volt olyan messze tőlük csak olyan 500 m-re kb.
Na akkor indulás csajok! - szólt Hayley. Ugye te most viccelsz? Szólt félénk hangon Amy.
Jaj ugyan már nem kell félni még csak 4 óra van és 7-kor kezd sötétedni,van még addig 3 óránk, mondta Britney. De miért félsz ennyire? - kérdezte Susan legjobb barátnőjét, Amy-t
Én csak? kezdte a mondatát,de nem tudta befejezni mert megszólalt a mobilja.
Haló- szólt bele halkan. Az anyukája hívta, hogy ma fontos vacsoravendégeket várnak és, hogy menjen haza segíteni. Ennél a mondatnál fellélegzett kicsit. Sajnálom csajok,de mennem kell fontos vacsoravendégeket várunk és segítenem kell. Majd holnap találkozunk. Azzal haza ment. A többiek csak néztek és még mindig nem értették különös viselkedését. Lehet,hogy tud vagy sejt valamit amit ők nem? Fogalmuk sem volt róla. Hát akkor mit csináljunk ??-kérdezte Susan. Elmenjünk a kastélyba vagy ne?
 Már szerintem ne menjünk- mondta Hayley- majd holnap. Azzal hazaindultak. És a pasikkal mi legyen? kérdezte Britney.
Hát én arra gondoltam- kezdte a mondatát Hayley - hogy mondani kéne ezt nekik és elhitetni velük,hogy igaz. De , hogy? kérdezte Susan . Hiszen ők sosem hisznek el semmit, meg annyiszor ijesztgettek már,hogy gondolhatják ,hogy egyszer csak visszaadjuk.
Ez igaz- mondta Hayley- éppen ezért kell bizonyítékot szereznünk. Úgyhogy holnap elmegyünk a kastélyba szétnézünk és ha tényleg ott van a tükör akkor lefényképezzük és megmutatjuk a fiúknak. Ha ezután sem hiszik el akkor mondjuk nekik,hogy menjenek el a Castle-ba és nézzék meg a saját szemükkel és mi pedig ott leszünk és jól rájuk hozzuk a frászt!
Mondta nevetve Hayley. Oké akkor legyen így mondta Susan. Majd holnap összeszedjük Amy-t és vele is megbeszélünk mindent. Azzal a barátnők elbúcsúztak és hazamentek.
Másnap meg is beszéltek mindent. De Amy még mindig tiltakozott, de később nagy nehezen belement.
El is indultak a kastély felé. A szél nagyon hevesen süvíteni kezdett ahogy közeledtek a Dead Castle-hoz. Ezen nagyon meglepődtek mivel ,hogy május volt és közeledett a nyár. Amy egyre jobban kezdett félni és remegni,de érdekes módon nem a hideg széltől hanem a félelemtől.
Csajok inkább forduljunk vissza!- Szólt Amy. Jaj ugyan már ne légy ilyen gyáva semmi baj sem lesz -nyugtatgatták barátnői. Majd el is érték a kastélyt. Hatalmas nagy korom fekete épület volt aminek a teteje az eget verte,és az ajtó pedig kemény vasból volt.
Hayley lassan kinyitotta az ajtót. Minden csupa por volt és alig volt 1-2 dolog a teremben. Nagyon sötét volt , a fény alig tudott beszűrődni az ablakokon. Na jó lányok semmi érdekes nincs itt akár mehetünk is- mondta gyorsan Amy. De a többiek nem tágítottak. Jaj ugyan már még semmit sem láttunk- mondta Britney. -Még fel sem mentünk az emeletre, biztos sok látni való van ott is. Hát jó ti menjetek- mondta Amy dühösen és kiment a kastélyból. Barátnői nem értették a viselkedését. Végül felmentek az emeletre is szétnézni. Nagyon hosszú folyosó volt és minden oldalon volt 1-1 ajtó. Összesen 20 szoba volt és végül pont szemben velük megpillantottak egy szobát ami igencsak eltért a többitől mivel,hogy fekete színű volt a többi meg piros. Ezt nagyon furának tartották.- Na jó mivel, hogy ez a szoba igencsak eltér a többitől ezért gondolom ez volt a gonosz boszorkány szobája és minden bizonnyal a tükör is ott lesz mondta- Susan.- Akkor ne habozzunk tovább,menjünk be bíztatta barátnőit-  Hayley. --Nahát,hogy Amy milyen nagy izgalomból marad ki a gyávasága miatt- mondta Britney. Azzal kinyitotta az ajtót. Ahogy beléptek a szobába azonnal becsapódott utánuk hírtelen az ajtó. Nagyon megijedtek és felsikítottak. Ekkor hírtelen megpillantották maguk előtt a tükröt. Már nagyon féltek, de Britney kis bátorságot vett magán és elindult a tükör felé,barátnői pedig félő tekintettel és könnyes szemmel figyelték. .Gyere vissza!!!- kiáltott ijedt és remegő hangon Susan,de már elkésett mert hírtelen megszólalt egy hang.- Gyere ide és szabadíts ki minket!!!
A hangok a tükörből jöttek. Tehát igaz, tényleg igaz a történet a tükörről, a boszorkányról és, hogy bezárt egy szerelmes párt mondta sírva Hayley . És ahogy kimondta abban a pillanatban Britney-t berántották a tükörbe. A lányok egyszerre felsikítottak és menekülni próbáltak. De ismét megszólalt a hang a tükörből : -TI SEM MENEKÜLTÖK !!! Azzal a szerelmes pár kijött a tükörből. Testük oszladozó és büdös volt, a fejük tiszta ijesztő szét marcangolt és a kezeik is tiszta aszalt volt és kilátszott a csontjuk. Hírtelen odadobták eléjük barátnőjük holt testét tiszta véresen szétmarcangolva. A lányok egyre jobban féltek és az életükért könyörögtek. De a pár hajthatatlan volt és ők is Britney sorsára jutottak.
Eközben Amy kint állt a kastélytól pár méterre. Mikor meghallotta barátnői sikítását és utána a gonosz kacajokat sikítva elrohant szólni valakinek. Ahogy rohant épp beleütközött a pasikba. Csak néztek rá és kérdezték, hogy mi baja mitől sír és reszket. A lány félő és síró hangon mindent elmondott röviden. -Persze jó vicc mondta- Peter. - Jól tudsz szinészkedni de  minket nem csapsz be- mondta Jason  - Hagyjátok már abba !!!- kiáltott felháborodva Matt. ---Hát nem látjátok, hogy meg van szegény rémülve?! Tuti, hogy nem csak kamuzik. Valami biztos történhetett .- Akkor nézzük meg!- mondta Jason és elindultak a kastély felé. Ők is beléptek és elindultak az emelet felé. Természetesen az ő útjuk az emeletre vezetett és rögtön szemet szúrt nekik a fekete szoba. Peter odalépett és hírtelen kinyitotta az ajtót és akkor meglátták a lányok holt testét. Egyiket felakasztva a szekrényre,másikat a plafonra szegezve és harmadikat pedig az ablaknál heverve és még mind 2 szeme is ki volt szúrva. Nagyon megijedtek és hírtelen eljött a pár és velük is végezni akart. Amy-nek sikerült nagy nehezen megszöknie de a pasik is a barátnői sorsára jutottak. Amy teljesen kikészült idegileg és csak sírt és sírt.
Mindent elmesélt a rendőrségnek de nem hittek a lány szavának, azt hitték,hogy teljesen becsavarodott. De azért körülnéztek a kastélyban és megtalálták a holt testeket és már hittek a lánynak. A kastélyt körülkerítették és mindenkinek megtiltották, hogy megközelítsék.
Amy-ék el is költöztek onnan egy másik városba,hogy új életet kezdjenek.
Már mind ennek 2 éve- mondta szomorúan, könnyes szemekkel Amy. -És azóta is kísértenek azok a szörnyű hangok,sikítások és nevetések. Már néha úgy érzem,hogy nem bírom tovább és attól félek,hogy egy nap majd én is az ő sorsukra jutok mondta még mindig félve és remegve a psichológusnak.
-Arra is fogsz jutni mondta gonosz kacajjal a pszichológus . De kiderült,hogy mind ezt Amy csak beképzelte magának.(mármint azt hogy a pszicholoógus gonoszkodik)  Mikor hazaindult egész úton gondolkodott és folyton azt kérdezet magától,hogy miért történt ez vele? És, hogy ő hogy -hogy túlélte? Semmit sem értett az egészből. És ha már túlélte akkor mért kísértik még mindig azok a szörnyű hangok,sikolyok,nevetések és miért képzelődik állandóan? Ha már mind ennek 2 éve és ráadásul el is költöztek más városba jó messzire onnan és még psichológushoz is jár annyira kikészült szegény! Csak bolyongott egyedül az utcán és ezeken gondolkodott mindig.
Már azóta rengeteg idő eltelt. Már felnőtt nő lett és még mindig él és már el is felejtette majdnem teljesen az esetet és mindet úgy fogja fel,hogy a sorsnak még vannak tervei vele és,hogy oka van annak,hogy nem halt meg.
Na de vajon mi lehet az oka?
Ezt senki sem tudja és már soha nem is fogjuk megtudni.
Lehet,hogy csak puszta szerencse, véletlen műve,hogy még most is boldogan él férjével és 3 szép lányával akiket a barátnőiről nevezett el.
De még most a 21. században is azt mondják,hogy akik arra járnak hallják a sikolyokat és a szörnyű kárörvendő horrorisztikus nevetéseket...
 
Néhény pIkCs
 
Áhh félés és hányinger keveréke..-.-"
 
.....Szerk alatt....
Csajos_Csajok oldalmenü!Puxx
Naptár
Szavazás
Szted mék stílus hasonlít hozzás?
Barbie.girl=)
gót
cuki,bohókás
nincs stílusom
egyedi stílusom van